Nemsokára Karácsony és én segítek nektek

Érdekes történetek és tippek hogy hogyan tudjuk mégszebbé tenni ezt az ünnepet.q:)

Szalagos koszorú gipszangyalkával

Egy szép anyag akár a csomagolópapír alternatívája is lehet. Anyagba csomagolni nem csupán kevésbé megszokott, de sokkal könnyebb és gyorsabb is, mint papírba. Nem kell például a celluxszal bűvészkedni, ha pedig épp elrontjátok menet közben, minden további nélkül elölről lehet kezdeni. Az anyag méretét nyilvánvalóan a becsomagolni kívánt tárgy méretéhez képest kell megválasztani: egy közepes méretű könyv becsomagolásához például kb. egy 1 méteres átmerőjű darabra van szükség. Az anyagot terítsétek szét az asztalon, az ajándékot helyezzétek el a közepén, majd fogjátok össze rajta. Ezek után rendezgessétek el az anyag redőit a tárgy körül. A fenti, kilógó részt pedig hajtogassátok habos, virágszerű formára. Végül az összefogott résznél dróttal vagy madzaggal rögzítsétek. Erre a csomagolásra szalag nem kívánkozik, ha mégis szeretnétek még valamivel díszíteni, akkor is inkább csak szolidan tegyétek: gipszangyalkákkal, fenyőgallyakkal. Az ilyen csomagolás azért is praktikus, mert a megajándékozott egy csomagolási ötletet és az ötlet első kivitelezéséhez szükséges anyagdarabot is rögtön megkapja. Papírszemét pedig nem keletkezik. 





Hogyan készítsünk karácsonyi csillagot gyöngyből?

 

Amire szükségünk lesz:

gyöngyök
csillag alak
damil

Csillag és gyöngyfűzés:

A díszhez szükség lesz egy 10 cm-es csillag alakra, amit hobbiboltban megvásárolhatunk, valamint gyöngyökre: 8 db 12 mm-es fehér teklagyöngyre, 16 db 20 mm csepp alakú fehér teklagyöngyre, 8 db 8 mm-es rizsszem gyöngyre, 8 db aranyszínű gyöngyre és 16 gyöngykupakra.
Először a csepp alakú gyöngyöt fűzzük fel, erre mehet egy gyöngykupak, erre egy kereket, egy sima fehér teklagyöngyöt, majd kupakot ismét Ezután ismét egy csepp alakú gyöngy kerül, ezután az aranyszínű gyöngy, majd a rizsszem gyöngy jön a végére. A fogó segítségével a szárat hajlítsuk magunk felé, majd készítsünk egy hurkot. Az összes szárat ugyanígy kell elkészíteni.
A dísz el is készült, de a drót közepét elfedhetjük aranyszín gyöngyökből készült csokorral. Ehhez vegyünk a kezünkbe egy kis damilt, erre középre fűzzünk fel hat darab aranyszínű gyöngyöt, lehetőleg középre. Miután ez megvan, a kör alakot úgy kapjuk meg, hogy leválasztunk a legvégéről egy gyöngyöt, majd ezen a másik szálat fűzzük át keresztbe, ez a keresztfűzéssel. Ezzel húzzuk meg a damilt és elkészült a forma. A közepéhez húzzuk át az egyik damilszálat az utolsó maradék aranyszínű gyöngyön, majd ezután ezt a gyöngyöt engedjük le a karima széléig, majd hajtsuk be középre. Ezután az ezt tartó damilszálat a külső karikán lévő gyöngybe fűzzük bele, ezzel rögzítjük a közepét. Húzzuk meg óvatosan, próbáljuk középre beigazítani. Miután ez megvan, ugyanilyen módszerrel készítsük el egy másikat. Hogy jobban rögzüljön, csípjük alul össze a két szálat és kétszer csavarjuk meg a tetejét. Ez úgy kerül rá a csillagra, hogy a csokrot ültessük rá a csillag közepére és az egymással szemben lévő szálak közötti résen fogjuk át a damilt, csípjük mindkét szálat és forgassuk körbe a csillagot. Ezután a felesleget vágjuk le. A másik felére ugyanezzel a módszerrel rögzítsük. Megtehetjük, hogy egyesével, minden száron átfűzzük a maradék damilunkat, és a végén egy darabbá összesodorjuk és csomót kötünk rá. Ezután a felesleget csípjük le.


Karácsonyi Ezüsttoboz

1) Egy darab újságpapírt (kb. fél lapnyit) összegyűrünk és toboz formájúra alakítunk.

2) Egy géppapír teljes felületét bekenjük ragasztóval (kenőfejessel dolgozzunk), majd simítsunk rá ezüst színű alufóliát. Ügyeljünk arra, hogy a papírlap és a fólia között ne púposodjon fel a ragasztó!

3) Száradás után kisebb, ill. nagyobb "toboz- pikkelyeket" vágunk ki az ezüstpapírból.

4) A toboz alsó részéből, a csúcsból kiindulva egyenként, cellux-szal ráragasztgatjuk a pikkelyeket úgy, ahogy a háztető cserepeit rakják. Alulra a legkisebb pikkelyeket ragasszuk, és feljebb haladva egyre nagyobbakkal folytassuk. Dekoratív, valóságos toboz hatását kelti, ha a felragasztott pikkelyek alsó csücskeit picit felkunkorítjuk. Az elkészített ezüsttobozból fenyőágakkal, színes bogyós gallyakkal mutatós asztali vagy ajtódíszt varázsolhatunk.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 6
Havi: 9
Össz.: 4 618

Látogatottság növelés
Oldal: Tippek a díszítéshez
Nemsokára Karácsony és én segítek nektek - © 2008 - 2024 - evelinmester.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »